Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szalay György
2013. október 17.

A mumus – csb I/A, I/B 6. forduló

Csapatunk, a FÉSZEK legújabb elsőosztályú tagsága óta egész tisztességes eredményeket ér el, legutóbb például a győztes GAMAX legyőzésével ezüstérmesek lettünk. Az Interface csapattól viszont rendre kikapunk; idén sem volt ez másként. Mumusaink, nincs rá jobb szó. Azért mielőtt túlzottan okkultista módon állnánk a tényhez, jegyezzük meg, hogy saját hibáink is kellettek a nagy vereséghez.
Szalay György
2013. október 12.

Pótmérkőzés – csb II. osztály 4. forduló

És kigyúltak a fények. Emlékeznek még a totóbotrányra 30 éve? Számtalan kötet foglalkozott akkor a témával, a talán legjobb a Pótmérkőzés címet viselte. Saját tapasztalatból tudom, hogy milyen kellemetlen áram nélkül élni; most a II. osztály játékosai is megtapasztalhatták ezt, valamint azok a csapatok (így mi is), akik szeptember 30-án pótolták (volna) az elmaradt felsőbb osztálybeli összecsapást. Áramszünet miatt végül csak az első félidőre került sor, a pótlás (javasolt) időpontja most, október 9. volt.
Szilágyi László
2013. október 7.

Törpék és az Európa-bajnokság

A 6. European Small Federations Games 2013-ban Kassán volt. A versenyen most is az 500 vagy annál kevesebb igazolt bridzsversenyzőt számláló országok vehettek részt. Az rejtély, hogy hogyan sikerült az esemény nevét Törpeállamok Európa-bajnokságára félrefordítani, mindenesetre idén a szokásos résztvevőkön kívül az 502 versenybridzsezővel büszkélkedő Andorra is nevezett, meg az én törpéim is.
Kuttner György
2013. október 6.

Darvas 110 – Darvas Róbert másik élete

Máris nagy nyeresége a magyar bridzsnek Négyesi Gyuri sportág váltása. A korábbi sakkozó, neves sakktörténész, tapasztalatait, kapcsolatait, új forrásokat bocsátott rendelkezésünkre a Darvas-életmű kutatásához, és ezek különleges eredményeket hoztak. Beszélgetésünket is váratlan bejelentéssel indítja. – Tisztában vagyok Darvas Róbert bridzsezői munkásságával, de nyilvánvaló, hogy ő sakkozóként született és halt meg.  
Gulyás Dániel
2013. szeptember 17.

Olaszország a 41. Bermuda Kupa győztese

Kék az ég! Megint kék az ég, megint Olaszország nyerte a Bermuda Kupát. A Blue Teammel nőttem föl, nekem az a természetes, ha az azzurrik nyerik a világbajnokságot. Azért akad itt kérdés: miért nem játszott a döntőben Duboin és Sementa? De van más is: ma egy magyar is állt a győztesek között a színpadon, ki ő?
Bárczy Tamás
2013. szeptember 4.

Mindenki másképp csinálja

Néha előfordul, hogy egy parti elemzésekor más és más optimális játékmódra jutunk, akárhányszor gondoljuk is végig. A következő partival lehet, hogy le lehet mérni egy bridzsjátékos kvalitását?          
Csepeli Miklós
2013. szeptember 4.

Ahová nem kibicelni kell járni – IV. Kibic Open

Ha szeretsz kulturált körülmények közt játszani, ahol nincs sem meleg, sem hideg, sem bűz vagy lárma, nem löki meg a szomszéd asztalnál ülő a székedet, és az egyetlen kellemetlen élmény, ha az ellenfél felírja ellened a topot, már most jelentkezz a következő évi Kibic Budapest Bridge Openre, nehogy helyhiány miatt visszautasítsák a nevezésedet. (A képen balról: Szetei Zsolt főszervező, a Gál Péter–Kemény György pár, a nagy páros győztese és Yves Aubrey, az Európai Bridzs Liga elnöke, a háttérben Magyar Ádám zsűri)  
Koltai Gábor
2013. augusztus 27.

Táblás ház – II. Budaörsi Bridzsünnep

A Budaörsi Ifjúsági Klub összes asztalára és székére szükség volt, hogy a Bubi Klub versenyén megjelent 41 pár elférjen (az idei Országos Párosbajnokságra ennél jóval kevesebb pár nevezett be). A mezőny erősségére jellemző volt, hogy egy olimpiai bajnok mellett még számos magyar bajnok és kupagyőztes, jó néhány mester és nagymester is ellátogatott erre a versenyre.        
Bozzai Bence
2013. augusztus 23.

Miért indultam lopásra 3 szan ellen? – III. Kibic Open

A Kibic Open G+20-nak külön bája van, hiszen fiatalabbként olyan idősebb játékossal játszhatsz, aki sokkal rutinosabb, mint Te. Tavaly nekem is szerencsém volt játszani egy sokat látott játékossal, aki ráadásul az édesapám, s aki megtanított játszani, ám, hogy valami negatívat is állítsak róla, szegényke egészen feledékeny. Hogy miért is gondolom ezt?            
Gulyás Dániel
2013. augusztus 15.

Piaci körkép, 2013

Péter-Pál (I/B) A Pál csapatban a Bakó Dániel–Scharnitzky Péter, Fris Miklós–Kovács Gergely pároknak a névadó Pál László dobhat esetenkénti beugrásával mentőövet. Ő a munkája miatt már régóta alig-alig versenyzik, Kovács Balázs is belgiumi munkavállalása miatt ugrott ki úgy egy éve, most már nem is nevezték, nélküle tör feljutásra a Pál.